Színre lépnek a gésák
(1750-1820)
A Fukagava negyedben élő Kiku nevezte magát elsőként igazi gésának. Új mesterségét, ami teljesen eltért az addigi kurtizánokétól, 1750-1751-ben hirdette ki. Személyéről és életmódjáról semmit sem tudunk. Az ő osztályába tartozókat nem tartották érdemesnek arra, hogy belevegyék őket a krónikákba. Ennek ellenére sok mindenre következtethetünk: szinte biztos, hogy kapcsolatban állt az odorikókkal. Kiváló művészi képességei miatt sokan keresték a társaságát, olyannyira, hogy úgy döntött, hogy inkább művészi képességeiből él meg. Híres táncos, előadó, és samiszenművész hírében állt. Közvetlen, vagy közvetett örököse volt a korábban bemutatott művészi irányzatoknak. Otthonosan mozgott a „tatamikörnyezetben”. A művészetekben való jártassága mellett kiválóan ismerte az Ogaszava-etikettet, ám nem rabszolgája, sokkal inkább hercegnője volt annak. Valami egészen újszerűt indított. Lehetőséget arra, hogy valaki egy szellemes, művelt, és képzett művésznő társaságát élvezhesse, mégpedig igen kifinomult ízlésről árulkodó környezetben.
A XVIII. században a gésaművészet minden eleme adott volt, beleértve a kellően kifinomult befogadó közeget, amely hajlandó volt támogatni ezt a fajta új művészetet. A gésák azonnal útra keltek. Az új divat gyorsan elterjedt, és mint minden mást a kormány ezt is szábályozta.
(1782-1787 ) Észak-Japán szenvedett leginkább a pusztító élelmiszerhiánytól. Az általános létbiztonság azonban közvetlenül nem érintette a gésanegyedeket. Sőt, inkább segítette a megerősödésüket. Megfontolt árufelhalmozással a tehetséges kereskedőknek sikert hozott a secesszió. Ezért szabad tőkéjük nagy részét, a régi megszokott a piros lámpás negyedekben mulatták el. Ha egy területre lesújtott az éhínség, fiatal lányok hada özönlötte el a hanamacsikat. A vidéket járó ügynököknek adták el őket . Kelet-Ázsiában a régi gyakorlat, hogy a családi vérvonal fenntartása érdekében utolsó lehetőségként eladják leánygyermekeiket.
(fiatal maikok)
A gésák aranykora
(1820-1870)
E kor nagy csatái hevében megjelentek a nyugati idegenek, akik miután japán megnyitotta kapuit, szinte csak úgy özönlöttek az egzotikusnak számító országba. Természetesen fényképészek egész hada lepte el az országot, akik igyekeztek megörökíteni, és megismerni a „virág és fűzfa világát”.
A gésa újjászületés
(1867-1958)
A japán nemzet újjászületőben volt.A japán társadalmat nagy erővel taszították bele a modern világba. A gésák világa két különböző módon élte meg az újjászületést. A tokiói hanamacsi fejlődése hatalmas lendületet adott az újjonnan berendezkedő uralkodó osztálynak, melynek több tagja egyenesen Gionból jött, és kísérőként számos magasan képzett gésa is érkezett Gion negyedből, mert ez az új rendszer sokkal barátságosabb volt számukra. A Tokugavák osztályrendszerét eltörölték: egy gésa többé nem volt alacsonyabb rangú egy szamurájnál. A szamurájcsaládokból származó lányok rövidesen a gésatanoncok harmadik csoportjávé szerveződtek. Ebben az időben a geikok és a maikok előtérbe kerültek. Korábban sosem szerepletek nagyobb közönség előtt, most pedig ők lettek a japán kultúra szimbólumai.
A korai Sóva-korszak
(1926-1945)
A nagy gazdasági világválság gyorsan átformálta a közhangulatot.
A gazdasági nehézségek miatt Németországhoz hasonlóan, Japánban is megnyílt a fasizmus előtti út. Éhező emberek milliói voltak az országban. Ismét tömegével adták el a fiatal lányokat a hanamacsikba.
A gésák ideje lejárt
Az 1920-as, 30-as években a japán társadalmat fenyegető veszélynek tartották e mesterség gyakorlóit, sőt a negyvenes években a gésa-hivatást törvénytelennek nyilvánították, gyakorlóinak többségét gyári munkára kötelezték. Az 1970-es években még 17 ezer gésa gyakorolta hivatását Japánban, mára mintegy ezren élnek Oszakában és Kiotóban.
Forrás: Gésa.lap.hu
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
